I.Fejezet -

Csapdában

Coven tudományos főtiszt és Soren tizedes már fél órát töltöttek az Intriga műszaki termében. Nem nagyon váltottak szót egymással, volt elég dolguk. Csapdában voltak a műszaki teremben, bezárult mindhárom kifele vezető ajtó, amikor a legénység többi tagjával végzett egy kórokozó. Csak Coven és Soren élte túl a kórokozót, mert a műszaki terem is egyike volt az Intriga űrhajó azon részének, amelyekre a tervezők gondoltak, hogy eléggé védettnek kellene lennie. A vállalatok, az országok és a bolygók annak idején, amikor a 8-dik generációs űrhajókat tervezték, mint amilyen az Intriga, eléggé rossz döntéseket hoztak és főként anyagi okokból spóroltak is, amennyire lehetett. Vész esetén a kijelölt helyekre kellett mennie a legénységnek. Coven és Soren számára a műszaki terem esett legközelebb ebben az esetben.

Coven csodálta is, hogy egy ilyen fontos küldetésre egy ilyen „rozoga” űrhajót küldtek ki. Lehetett volna pedig a feladatnak megfelelőbb 10-dik generációs űrhajóval, akár csapásmérővel is jönniük a Netery dzsungelbolygóra, hogy ott végre hajtsák az egész elátkozott küldetést.

Coven, miközben egy műszerfalon ügyködött, el is döntötte, hogy ki fogja deríteni, miért egy 8-dik generációs űrhajót választottak ki erre a célra. Tudta mindenki a felelősség súlyát, tudta mindenki, mennyi minden múlik ezen a küldetésen, mégis, megint rossz döntéseket hoztak. Akármire is jön majd rá, nem fognak ezúttal túljárni az eszén. Hatvanöt éves múlt, ennyi tapasztalata van már.

Soren tizedesre figyelt, aki egy fém dobozban keresgélt már egy perce.

• Lassan sikerül feltöltenünk minden adatot? – kérdezte Soren.
• Úgy tűnik. – felelte Coven. – Ha fenn van minden adat, akkor az ajtók elvileg automatikusan ki fognak nyílni negyvennyolc óra múlva. Amint a hajó vezérlő-számítógépe azonosítja a kórokozót és semlegesíti, biztonságos lesz kimennünk.
• És ha nem ismeri a kórokozót? Ha valami idegen vírusba futottunk bele? – kérdezte kétségbeesetten Soren.
• Akkor itt ragadtunk még két hétre. De felmértem a tartalékokat, mindenből van elegünk és elvileg az Ocaster űrhajó el tud minket érni két héten belül.
• Az Ocaster? Az nem 9-dik generációs űrhajó?
• De igen. – válaszolt Coven a kérdésre. – Elvileg nem lenne képes 9-dik generációs űrhajó átjutni minden akadályon, hogy elérjen minket, de az Ocastert egy hónapja szerelték fel ragyogó újdonságokkal, így ha ismeretlen kórokozó is van az űrhajón, nem kell amiatt aggódnunk, hogy az Ocaster képtelen elérni minket. Át fognak jutni hozzánk, ez biztos. – mondta Coven megnyugtatóan.
• Remélem is. Nem itt akarok meghalni. – Soren tizedes elhallgatott egy időre. - Azt se tudva, miről szólt a küldetés…
• A legjobbat nem is tudja, tizedes.
• Mit? – kérdezte enyhe fintorral Soren.

Coven egy rövid időre eltűnődött, majd belekezdett mondandójába:

• A küldetés, ha veszélyeztetve van, a felelős katonai parancsnok vagy a tudományos főtiszt dönthet úgy, hogy a legénység tagjainak felfedi a küldetés valódi célját. Gondolom kíváncsi arra, hogy miért is estünk át ennyi mindenen.
• Feszült figyelemmel hallgatom. – felelt Soren.
• A Netery dzsungelbolygó egyike volt azoknak, mielőtt elpusztult teljesen, ahol az Oshi-táblákból tartottak példányokat. Az utolsó másolatokat.
• Oshi táblák? Sosem hallottam róluk. – mondta csodálkozva Soren.
• Tudományos és katonai titok is egyben. Nem sokan tudnak erről. A küldetésünk célja az volt, hogy felderítsük az Oshi-táblák utolsó példányainak lelőhelyét és eljuttassuk biztonságos helyre. Huszonöt éve ennek szentelem az életemet. Ezt kutattam, ez kötötte le minden időmet.
• Igazán fontosnak hangzik! De mik ezek a táblák pontosan?
• Nagyon sok mindent kell megmagyaráznom magának, tizedes. Maga meg én vagyunk a legénység tizenegy tagjának a túlélői. Ha mi elrontjuk ezt, nem maradt több esély.

Soren eltanakodott.

• Mitől volt olyan fontos a küldetésünk igazából? – kérdezte Soren.
• A küldetésünk mindent megváltoztathat. Minden eddigi ismeretünket felülírhatja, mindent, amit eddig tudtunk, az máshogyan lehet. Az Oshi-táblák jelentenek mindent.
• Miért pont ez a nevük?
• Azt én sem tudom. Talán benne van. Hallott már valaha a Terrian-elterjedésről? – kérdezte Coven.
• Igen, tanultam, még régen. A legrégebbi ismert bolygóról való elterjedés. Legalábbis annak az elmélete.
• Valóban, egyre inkább elméletként kezelik. Régen tényként állították be, manapság már inkább mesének tűnik. Az Oshi-táblákban benne van, hogy eredetileg nem is Terrian-elterjedés volt, hanem Terran-elterjedés. Egy Föld nevű bolygót hívtak egy idő után Terrannak, onnan származhat az összes ismert élet.
• Föld? Miért épp Föld? Szárazföld volt az egész?
• Sőt, ami azt illeti, nagyobb felülete volt víz, mint szárazföld. Nem tudom, pontosan mennyi, erről már nincsenek fennmaradt adatok. Ez nem is tűnhet lényegesnek. De kutatásaim alapján mégis az. Ha a Földön több szárazföld lett volna, nagyobb népességet tudott volna eltartani már az elején és jobban fejlődhetett volna a civilizáció. Alig bírom elképzelni a Földieket, mekkora gondban lehettek. – tűnődött Coven.
• Már ha valóban onnan származik az élet. Tényleg nincs erről leírás? Bele kellene inkább néznünk azokba a táblákba. Az Oshi-táblákba.
• Igazából nem is táblák azok. Adatrögzítők. De tábla alakúak, innen az elnevezésük. Nem találtunk sehol sem ahhoz foghatót. Nem tudjuk, miből készültek. Annyira öregek, mégis olyan egyszerűek. És fennmaradtak. Sértetlen volt mind a tizennégy másolata a tábláknak. Akárhányszor azokra rátaláltak, mindig sértetlenek voltak. Harcoltak már érte országok, bolygók, vállalatok, kalózok. Mindenki, akit csak el tud képzelni.

Soren maga elé nézve tanakodott, majd megszólalt:

• Igazából még nem néznék bele. Nem tartom magam túl okos embernek, csak egy átlagos szkeptikusnak. Katona vagyok. Ha kell, megteszek mindent ezekért a táblákért, de tudnom kell, miért tegyem meg. Nekem jelentéseket kell elolvasnom, hogy meg legyek győzve. Győzzön meg engem, kérem. Maga tudományos főtiszt, mellesleg ahogy eddig ismertem magát, egy briliáns elme. Úgy érzem, meg fog tudni győzni engem.
• Köszönöm, tizedes. Arra készüljön fel, hogy a táblákat még nekem sem sikerült annyira megismernem. Két évvel ezelőtt volt egy művelet, akkor az utolsó előtti másolat tábláit tudtam kézben tartani. Legalábbis, ami maradt belőlük. Gerillák semmisítették meg a nagy részét a hetedik szociális háborúban.
• Szociális háború? Pszicho-háború vagy más néven pszichológiai háború?
• Igen, van egy pár neve annak a mészárlásnak. Pszichológiai hadviselésből rendesen kijutott abban. Próbáltuk megszerezni a gerilláktól az Oshi-táblákat. Még zsaroltak is, fenyegettek azzal. Mire elértük a támaszpontjukat, megsemmisítették jelentős részét a tábláknak. Ami maradt, abból tudok dolgokat leginkább.
• Maga nem érzi a kísértést arra, hogy belenézzen a táblákba? – kérdezte Soren.
• De igen. Viszont van időnk. Elmesélem, amit tudok. Utána megnézzünk, mit nem tudtunk eddig.
• Nekem megfelel. Hol kezdené legszívesebben?
• Mennyire ismeri a fejlődési skálákat?
• Huszonkilenc éves vagyok. A szerződés, amit a hadsereggel kötöttem, magában foglalja, hogy harminc évesen többet tanulhatok egyes dolgokról, így például a fejlődési skálákról is. Egyelőre csak annyit tudok, amennyit gimnáziumban oktattak nekem. Egy kis futurológiát is. Kardasev-skála, meg ilyenek. – mondta enyhe önbizalomhiánnyal Soren.
• Kardasev-skála. Igen. Ez az elnevezés is állítólag a Földről származik. De akkor még sok mindenről nem tud. Elég sokféleképpen lehet osztályozni a fejlődést. Az egyik szerint 60 különféle korszak létezik.
• Nem lenne sok 60 korszak?
• Annyira nem. Van olyan skála is, ami még több kort magába foglal. De ragaszkodjunk a 60-ashoz. Annak a korszakait a legkönnyebb nevekkel ellátni. Áttekintő képet adhat mindenről. Az Oshi-táblákból egyelőre annyit tudok, hogy ez a korszak lehet a legműködőképesebb a fejlődésre.
• Miért?
• Ezt még én sem tudom.
• Jól van! Biztos, hogy ezek táblák? Mármint, amolyan adatrögzítők? Most már meg szeretném nézni. – mondta kissé türelmetlenkedve Soren tizedes.

Coven megvakarta a szakállát. Odament az egyik nagyobb fém dobozhoz. Levette óvatosan és lassan a tetejét. Kiemelt belőle egymás után több tábla alakú adatrögzítőt. Fémes borítású, acélszürke színű adatrögzítők voltak valóban. Úgy tenyérnyi nagyságú volt mind. Miközben Coven emelte ki a táblákat, megszólalt:

• Ezek pontosan olyanok, mint amilyeneket annak idején láttam. Csak ezek jó állapotban vannak. Sértetlenek.
• Tudja, hogyan kell adatot kinyerni belőlük? – kérdezte Soren.
• Legutóbb nem tudtuk bekapcsolni ezeket, hanem lementettük, amit tudtunk. De ha minden jól megy, még az is lehet, hogy be tudom kapcsolni a táblákat. Mit gondol, mennyi idősek lehetnek?
• Tippelésben nem vagyok jó. Hm… Had gondolkozzak. Furcsa szám jutott eszembe. Tizenhárom ezer évesek?
• Érdekes. Pont tízszer annyi idősek lehetnek. 130 570 évesek. Körül-belül. De ne nagyon menjünk bele a számokba. Legyen 130 ezer.

Coven kivette az utolsó táblát és egy másik fém doboz tetejére helyezte, majd így szólt:

• Negyvenhét tábla. Ennyit találtunk legutóbb is. Most is ennyi van. Ha minden igaz, az összes tizennégy másolat negyvenhét példányból állt. Mindnek meg van a maga témája, talán némelyek még át is fedik egymást.

Coven és Soren leültek egymással szemben. Egy darabig csendben ültek. Soren törte meg a csendet:

• Biztos, hogy mindent magunkkal hoztunk ezekből a táblákból? Sosem tartoztak hozzájuk más tárgyak? Leletek? Valami arról a bolygóról? A Földről.
• Minden utalás csak a táblákra van. Tizennégy különböző helyen voltak elrejtve. Én sem tudom, hogy a többi hol volt. Az utolsó előttiről tudok csak, amit a gerillák megsemmisítették. Mielőtt meghalt a gerillák vezetője, utolsó szavaival közölte velünk, hogy tudja, hol volt a többi tizennégy.
• Talán az utolsónál több is lehetett volna. – mondta Soren.
• Egész biztos, hogy csak ennyi van. Körbe néztünk alaposan a csarnokban, amíg maga itt fenn volt a hajón. Csak a táblákat találtuk. Betettük őket ebbe a fém dobozba, miután ráleltünk, majd fel is hoztuk a hajóra.
• Bárcsak két év múlva indultunk volna. – mondta kissé csalódottan Soren. – Akkor már kijöttek volna a 11-dik generációs űrhajók, amiknek a térképészeti és érzékelő rendszereivel mindent megvizsgálhattunk volna a csarnok körül. Talán voltak rejtett ajtók, ahova a tárgyakat tették.
• Volt tizenöt óránk körülnézni. Nem találtunk semmit. Csak ezek a táblák voltak ott. Néhány ötven ezer éves csontvázzal. Utána maga is emlékszik, mi történt…
• Igen, sietve kellett elhagynunk a helyet. De erről ne most.
• Jobb lenne később? Én sem örülök, hogy már megint ránk támadtak az Y-21-es fajból vagy ezren. De nézzen rá ezekre! – mutatott Coven a táblákra. – Ezek megmagyarázhatják a támadást is, hogy miért halt meg négy ember a legénységből. Akkor.

Soren dühösen nézett, majd feltette a kérdést:

• Miért?
• Üljünk vissza, vegyünk egy kis pihenőt, majd elmagyarázom. Együnk!
• Nem, nem vagyok éhes. Ha két hétig várnunk kell, mindent be kell osztanunk. Ehhez ragaszkodom.
• Ahogy gondolja, tizedes.
• Nem tudom, hogy ezek a táblák mivel magyarázhatnák meg kilenc ember halálát, akiket már kezdtem elég jól ismerni. De ha van valami magyarázat, ön adhatna valami nagyon jót erre.
• Nevetségesen hangzik nem igaz, hogy egy Y-21-es fajjal kell harcolnunk?
• Eléggé. Alig tudunk már valamelyik fajnak normális nevet adni.
• Mert túl sok lett belőlük. Tudja, hogy miért van ennyi faj és miért csak ilyen neveket lehet nekik adni?

Soren tanakodott egy ideig. Megvonta a vállát.

• Miért? – kérdezte.
• Az Oshi-táblák szerint már a Földi-elterjedés előtt kimutatták titokban kutatva, hogy nem túl sok faj élhet majd a világegyetemben. Sokan mertek mégis nagyban gondolkodni. Sok mindenben. Amiben nagyban kellett volna igazán gondolkozniuk, azt kicsiben tették meg. Amiben pedig kicsiben, azt pedig felnagyították. Minden a feje tetejére fordult. A táblákban le van írva, hogy 44 értelmes faj élhet az egész kozmoszban. Ezt később 40 és 50 közé tették. Még később már 60 lett.

Soren gondolkodott.

• Végül most azt feltételezzük, hogy másfél millió faj van. Ami értelmes. – mondta Soren.
• 300 ezret ismerünk, de úgy véljük, hogy összesen másfél millió lehet. A táblákban le van írva, hogy sokan már a Földön is ezt feltételezték. Nagy gondolkodók, filozófusok és még sokan mások.
• Én ezt nem értem. Miért csak pár tucatnyi faj lehetne?
• Ez az, amin én is sokat gondolkoztam. A táblákban leszögeznek sok mindent a fajokról. Ne csodálkozzon azon, amit most mondani fogok. De állítólag az állatoknak nem is lehet öntudata. Legalábbis annak, amit mi állatként ismerünk. Az összes állat. Kezdve a madaraktól, egészen a tehenekig, bezárólag az Y-21-esekig. Nincs öntudatuk.
• De miért nincs?
• A táblák érvelnek alaposan emellett. Az egyik ilyen erős érv, hogy bármely élő faj bármely egyedének bizonyos érzeteknek kell, hogy keletkezzenek a testében. Ha nem lát megfelelően egy faj, például túl messze vagy túl közel ülnek a szemei vagy több szeme van kettőnél, nem láthat. Még rengeteg ilyen feltételt leír a látásról. De ugyanilyen feltételek igazak a többi érzékszervre is. Hallás, szaglás, tapintás, ízlelés. Mindnek meg vannak a feltételei.
• Ezért kell akkor folyton olyan fajokkal harcolnunk, amiknek túl jók a képességeik.
• Vehetjük így is. Az evolúció túlnyúlt rajtunk. Az Oshi-táblák szerint akkor lenne a kozmikus élet ideális, ha minden értelmes faj élő egyede csak olyan képességeket birtokolna, amiket többé-kevésbé a többi faj is birtokolhatna. De mégsem birtokolhat.
• Egész pontosan miért nem? – kérdezte érdeklődve Soren.

Coven tanakodott.

• Ezt az Oshi-táblák eléggé személyes érzelmekkel magyarázzák. A fajoknak többé-kevésbé bár hasonlónak kell lenniük, el kell fogadniuk egymást. Hogy lehetnének olyanok, mint a többi, de megszeretik egymást olyannak, amilyen a másik. Gondoljon csak kettőnkre. Elvileg én is lehetnék a maga helyében, de mégsem tudok lenni, mert maga más, mint én. Máshogyan született meg, így más személyisége alakult ki.
• Én most lennék a maga helyében. Többet tudnék az igazságról, mint most.
• Pont ez a szép pedig ebben. Hogy tanulunk. Sok mindent nem értek még én sem a táblákról, de a tanulást még jobban megszerettem.
• Engedjen meg egy buta kérdést. – mondta Soren kissé cinikusan. – A táblákban van szó rólunk? Vagy akármilyen konkrét személyről? Akik megtalálják ezeket?

Coven elmosolyodott, majd rávágta:

• Sem rólunk, sem másokról. Eléggé személytelen. Nem jövendöl meg prófétákat vagy messiásokat. Csak kozmikus, univerzális feltételezések vannak benne.
• Feltételezések? Akkor mit érnek?
• Aki vagy akik megírták, nem voltak biztosak sok mindenben. Még az életre sem nagyon adnak tanácsokat, hogyan lenne érdemes élni. Ez benne a szép. Meghagyja a lehetőséget a szabad akaratnak. Már ha egyáltalán létezik olyan.
• Lehet pont ezért nem volt annak idején semmi értéke a tábláknak. Mert nem adtak semmi erkölcsi útmutatást, semmi alapot arra, hogyan kell jónak lenni.

Coven ismét mosolygott.

• Maga szkeptikus, tizedes. Magának miért kellene erkölcsi útmutatás?
• Mindenkinek kell erkölcs, út a jóhoz.
• Nem a jó maga az út?

Soren elgondolkozott, de nem tudott választ adni. Fürkészve nézte a táblákat, majd megszólalt:

• A fajokon kívül miről van még írás?

Coven megvakarta az állát, ezután tanácstalanul megszólalt:

• Mire kíváncsi a leginkább?
• Természetesen mindenre. – felelte Soren.
• Mindent elmagyaráznék, amit tudok a táblákról, de olyan nehéz. Csak úgy belevágni bármibe. Kérdezzen inkább. Van valami, ami nagyon érdekli, netán egyenesen gyötri?
• A küldetésünk egyelőre kudarcba fulladt. Katona vagyok. Parancsokat követek. Nyomás alatt is tudok cselekedni, de igen, amúgy sok minden gyötör engem. Sok mindenre szeretnék választ kapni. Magának több jó tulajdonsága van, de van egy idegesítő is. Csak akkor tudok meg bármit is, ha rákérdezek. De legyen megint így. Én fogok kérdezni. Melyik részét tartja a legérdekesebbnek a táblákból?

Coven tűnődött egy ideig a padlót bámulva, majd Soren-re nézett és megszólalt:

• Amennyit eddig sikerült kinyernünk a táblákból, azok alapján nem sok információ van bennük a technológiáról, de a népességről annál inkább. Illetve, hogy az élelem termelése egy eléggé kényes téma. Magas népességet is el lehet tartani alacsony technológia mellett, ha eléggé jók a feltételek az élelem megtermelésében.
• Ezen mi annyira érdekes?
• Az ételt a legtöbb faj, civilizáció nagyon könnyen elő tudná állítani, a módszereket könnyen ki lehet fejleszteni. Nem az étellel van a legtöbb bonyodalom. Még csak azzal sem, hogy alacsonyak az igények, de sok étel mellett kordában lehessen tartani fajokat.
• Ha sokan vannak, de van mit enniük, az más igényeket is jelent. Hova akar kilyukadni? – türelmetlenkedett Soren tizedes.
• Valahova oda, hogy a népesség határozná meg a lakhatóságot. Mennyire élhető a kozmosz.
• El is vagyunk rendesen népesedve.
• A táblák szerint nem is kellene ennyi léleknek lennie.
• De a táblákban nem az áll, hogy sok faj nem is öntudatos?
• Így van. Ha kevés faj lenne, talán nem is kellene olyan nagy népesség.
• Eddig minden rendben. Bár szkeptikus vagyok, de tegyük fel, hogy van örök élet. Az azt jelenti, hogy ha van végtelenség az egyén számára, miért ne lenne végtelenség minden tekintetben? – szegezte a kérdést Soren tizedes Coven-nek.
• Úgy érti, fajok, népesség tekintetében?
• Hogy lehet a végtelenig formálni dolgokat?

Soren vállat vont, majd így szólt:

• Nem tudom.
• Pedig ez egy nagy kérdése a tábláknak. Bár igazából, ha jól emlékszem, cinikusan van feltéve a kérdés. Provokatívan. Hm… Ha már kérdések. Én is kérdeznék valamit. Mi a legnagyobb kétsége a táblákat illetően?
• Hm… Úgy minden. Kik írták. Vagy ki írta. Ha egyedül írta, miért egyedül. Nem Isten volt-e az? Úgy értem, Isten sok szempontból tagadható, már csak fanatikusok hisznek benne meg remeték, de ha mégis egyedül írta valaki, akkor ő mit érezhetett. Ha meg többen, akkor hogyhogy nem ölték meg egymást a tudásért. Bár…
• Éppen most válaszolta meg magát.
• Vagyis?
• Ha többen lettek volna, megölték volna egymást a hatalomért.
• Szóval akkor egyedül írta meg valaki.
• Nem ezt mondtam. De az feltételezhető, hogy egyedül írta meg valaki.
• Megint csak valami óriási hatalommal bíró lény. Nem őrült meg vajon?
• Vagy talán megvilágosodott volt. Vagy a kettő egyszerre. Valami különös formában.
• Az nem lehet. – mondta határozottan Soren tizedes. - A kettő egyértelműen kizárja egymást.
• Honnan tudja? Még nem őrült meg, de nem is világosodott meg.
• Ez az. Ez az egyik legnagyobb kérdésem. Ha nem vagyok őrült, de megvilágosodott sem, hol tartok én?

Coven gondolkodott, majd megszólalt:

• Ilyenkor még nagyobb kérdés, hogy melyiket fogja választani, ha egyszer eljut majd valahova.
• Tudja mit? Én átkozom azokat, akik ezeket a táblákat megírta. Vagy azt, aki megírta. Miért nem tudott rólam valamit? Hogy engem lenyugtasson?
• Akkor valami Isten lett volna, ami többet tudott volna adni magának. De nem tudott.

Soren mélyen elgondolkodott. Megtörte a csendet:

• Jól van. Kissé hamar felkapom a vizet. Próbálok lenyugodni. Nem lesz könnyű. Ez az egész túl irracionális. Ha volt valaki, aki ezt megírta, akkor mi a fene volt ő? Ki jogosította fel erre?
• Figyeljen, tizedes. Az Oshi-tábláknak van egy pontja, ami leírja a gondolatok keletkezését. Vegyük magát. – mutatott Coven a tizedesre. - Maga sem készül fel mindig arra, hogy mit fog éppen egy adott pillanatban gondolni. Akik megírták vagy aki megírta, az is tele volt természetes gondolatokkal, amik jöttek csak neki vagy nekik. Ők sem készültek fel erre. Csak megtették. Megtörtént. Itt van már. És ha jól élünk a lehetőségeinkkel, talán még többet is ki tudunk ebből hozni.

Soren felfele nézett, elgondolkodott, majd a tudományos főtisztre irányította a tekintetét.

• Ebben még igaza is van. De egyre több a kérdés. – Soren eltűnődött. - Rendben van, hogy kevesebb fajnak kellene lennie a táblák szerint, az is rendben van, hogy kevesebben kellene lennünk. De, ha már itt tartunk, hányan kellene lennünk?
• Ez az, amit én sem tudok. A táblákban több feltételezés is van. Talán én sem láttam mindet.
• Egész pontosan mit feltételeznek?
• Összekapcsolják a népességet a fejlődéssel. A fejlődési korokat. Van egy elv, amolyan kozmikus elv. Tükrözési elvnek hívja. Minden korszakot tükrözni kell.
• Ez most nagyon új. Mi ez az egész?
• A táblák többféle fejlődést felvázolnak. Az egyik szerint, amire a leggyakoribb a hivatkozás és amit a legvalószínűbbnek tart, hogy a korszakok hat nagyobb egységre oszthatók. Vagy bonthatók. Teljesen mindegy. Kőkorszak, ókor, újkor…
• Most hagyta ki a középkort. – intett a mutatóujjával Soren. - Azzal mi van?
• Ez a korszakolás nem említi a középkort. Aszerint nincs sok különbség az ókor és a középkor fejlettsége között. Amit elérhettek volna az ókoriak, azt elérhették volna a középkorban is. A középkor csak egy megnevezés.
• Nagyon jó, hogy olyan civilizációkról beszélünk, amit harminc ezer éve senki sem látott. De mit mesélnek a táblák a többi három nagyobb korról?
• Van egy nagyon érdekes feltételezés arról a táblákban, hogy a különféle korszakokban járó civilizációk száma egyenlő. A primitívebb, kezdetlegesebb korokban élőké azért, mert kevés előttük a technikai lehetőség. A modernebbeké azért, mert azok a párhuzamos világokban élnek leginkább. A fejlett civilizációk pedig meg tudják védeni érdekeiket és meg akarják tartani védelmi okokból a gazdagságukat, lehetőségeik határait.
• Ez mondjuk tényleg érdekes. De a párhuzamos valóságoknak nincs sok valószínűsége. Miért lenne szükség párhuzamos valóságokra? – kérdezte Soren.
• Nem tudok erről többet én sem. A táblákban talán volt egy terv, ahogy a fejlettebb civilizációk titokban szabályozzák a modern civilizációkat. Vagy egyezséget kötnek azokkal és úgy intézik el, hogy lehessenek párhuzamos valóságok. Úgy emlékszem, a táblák ezt is leginkább csak feltételezik.
• Érdekes feltételezések, még mindig. Milyennek írja le bővebben a másik három nagyobb kort?
• Korszakegységet. Egy ideális fejlődési vonalat írnak le. Kijutni az űrbe. Elterjedni. Fenntartani. Ez a három lényeges van mindenben, amit lehet csinálni az űrben. Az, amit állítólag az elődök elrontottak a földi-elterjedés során, az az, hogy nem volt terv. Nem volt egyértelmű terv. Hogy mit is akarnak. Csak kutatták az űrt, azt se tudván, mire keresik a választ. Nem volt mérce. Csak nyers információkat kerestek. Nem volt semmiféle elképzelésük arról, mi várhatja őket odakinn. Jó, ez így teljesen nem igaz, mert voltak álmaik, elképzeléseik, de komolyabb tervek nem születtek. Annyi minden elveszett azóta. Civilizációk dőltek romba, már azt se tudjuk, honnan és miért származunk. Erre vezetik vissza az elődök hibáit. Hogy nem terveztek előre. Állítólag úgy vélték, hogy ha mindent tervszerűen irányítanának, az diktatúra lenne. Ehelyett inkább mindent vadul szabadon csináltak, mindenkinek engedtek mindent. Űrbázisokat hoztak létre, majd sokkal később már el is jutottak más bolygókra. Talán már az is lehet, hogy a Föld sem létezik, annyira távol vagyunk attól. Annyira távol jutottunk. Pedig de szeretném látni egyszer a Földet. – mondta reményekkel telve Coven.
• Miért?
• Talán még létezik. Talán még élnek és emlékeznek ott arra, miért volt ez az egész. Talán tudnak még valamit arról, hogyan lehetne újrakezdeni. Ezek a táblák sok mindent jelenthetnek. Ha ezek elvesznek, ott van reménynek a Föld. Én ebben hiszek, tizedes.
• Miért nem született senki olyan azóta, akinek voltak jobb tervei?
• Ezt hogy érti?
• Szörnyű az, amivé váltunk.
• A Földről is ezt gondolták. Állítólag. Mindent hirtelenjében kellett tenniük. Inkább hittek olyan dolgokban, mint hogy bármit meg lehet tenni, ahelyett, hogy valami határt szabtak volna maguknak és éltek volna boldogan. Ehelyett fajok ezreit szabadították már el akkoriban is. Ráadásul pont nem azokat, amik értelmesek. Mindenféle kísérletet folytattak rajtuk, háborúztak azokkal, csak hogy bizonyítsák, ki az erősebb. Valószínűleg ekkor sodródtunk el úgymond a Földtől. Úgy vélték sokan, ha kiválnak abból, amiből lettek, akkor jobb lesz. De nem így lett. Nekik sem volt tervük, semmi elképzelésük. Csak vitatkoztak. Ők se tudták elfogadni, hogy valaki jó szívvel utat mutat nekik. Ehelyett minél távolabbra akartak menni a Földtől. Nagy expedíciók indultak útjára, hogy bejárják az állítólagos végtelent. Nem mondom, hogy nem végtelen, mert nem lehet elképzelni a határait. Következésképpen végtelennek kell lennie. De ők azt hitték, bármeddig eljuthatnak. Hát tévedtek. Valahol le kellett telepedniük. De még akkor sem érezték, hogy elég távol lennének. Ezért mi történt? Amikor már az első civilizációk elég fejlettek voltak, újra eltávolodtak. Már azt se lehet tudni azóta, hogy hol vagyunk. Mindent felhasználtak, amire valaha emlékeztek és minden hibát elkövettek újra. Megint elözönlöttek minket a fajok, megint egyre többen lettünk, megint csak jöttek a bajok.
• Hogy lehetett volna ezt még megállítani idejében? – kérdezte kíváncsian Soren.
• Talán úgy, hogy megrajzoltak volna egyfajta ideális kozmikus térképet. A táblák is hivatkoznak erre. Hogy a kozmoszról térképet kellett volna már a legelején rajzolni.
• De hát volt térkép. Most is van.
• Igen, de nem erre gondoltam. Egyfajta lakhatósági térkép kellett volna. A táblák alapján a kozmoszt nem feltétlenül benépesíteni kellett volna lakhatóság szerint, nem feltétlen az élhető bolygókat kellett volna keresni. Úgy sem találtak sehol sem életet. Hiába hívták fel a figyelmet arra, hogy úgy sem lesz sehol sem élet. Még kisebb állatokat sem találtak. De ugye azok nem is értelmesek.

Soren röhögött.

• Mégis, még most is több billió kreditet költ csak egy bolygó arra, hogy kutassa az életet. Az eddig ismert határokon kívül – jegyezte meg Soren.
• Ha ez valami reményt ad magának, már nem mindegyik. Két bolygó abbahagyta az intelligens élet kutatását az ismert kozmoszon kívül. Feladták. Vagy csődöt mondtak.
• És a Földön mit csináltak, akik ugyanezt tették?
• Állítólag még többet költöttek az ilyen projektekre meg programokra. Egyre vadabbul hitték azt, hogy megtalálhatják az életet, hogy valami üzenetszerűség eljut hozzájuk. De mire is vártak? Egy Hello-ra? Nem. Őrültség volt ez. Több nagy, globális háborút túléltek. Annyi járvány volt, akkora szegénység, annyi mindenen mentek keresztül, miért pont az idegeneket kerülték volna el? Az egész egy színház volt. A legnagyobb cirkusz mellette meg az idegen élet keresése. Soha nem jöttek el és nem is fognak. Belőlünk kellett volna az idegeneknek kialakulnia. Nem pedig mesterségesen laborokban létrehozni azokat, csak hogy később vadászatot indítsanak ellenük vagy háborúzzanak velük. – mondta kiábrándulva Coven.
• Úgy tűnik, felelőtlenség volt ez a részükről. De… Hagyjuk is ezt. Ez a kozmikus térkép felkeltette az érdeklődésemet. Pontosan hogyan is kellett volna azt megrajzolniuk? Mármint, rárajzolniuk a már létező égitestekre?
• Valahogy pont így. A táblákban benne van minden. Az életnek a Földről kellett volna elterjednie, méghozzá többek között azért is, hogy a később kialakuló, egymásnak idegen fajok ne háborúzzanak egymással, hanem megértsék, tanulmányozzák egymást. Jó szándékkal. Ez nem történt meg. Vannak számítások, becslések, hányan születtek igazából idegenként, már talán a Földön is később, de alig vannak. Pár millióan lehetnek. Hányan is vagyunk azonban összesen?
• Tíz a sokadikon. Talán. – Soren idegesnek tűnt.
• Valahogy úgy. Tíz a nagyon sokadikon. Senki sem tudja a pontos számot. Az sem biztos, hogy ennyi lélek lesz mindig, talán sokkal több. De talán sokkal kevesebben kellene, hogy legyünk igazából.
• Miért? Az életnek miért nem szabad terjednie?
• Megemlítik az Oshi-táblák a végtelen életet, de nem populációban, hanem az egyének szintjén. Az egyéneknek örökké kell élnie, de nem kell örökké terjedniük. Sok mindent egy pontra vezetnek vissza a táblák. A tudásra.
• A tudás. Annak mi köze van ahhoz, hogy nem lehet az élet örökké elterjedő? Mármint, lélekszámban.
• Az, hogy ha végtelen számú élet lenne, sosem lehetne tudást szerezni arról, mi folyik az egész létezésben, a kozmoszban.

Soren egy kicsit fáradtnak érezte már magát. Így szólt:

• De semmiben sem lehetünk biztosak. Ezt magának, tudósnak kellene jobban tudnia.
• Hisz maga? Vagy azt hiszi, hogy hiszi?
• Ez micsoda kérdés? – csodálkozott el Soren tizedes.
• Egy találós kérdés. Rafinált. A hit jelentéktelenségét magyarázza ebben a tekintetben a táblának egy része. Nem lehet hinni semmiben sem, méghozzá azért, mert semmi sem hit igazából. Mármint, van bizonyosság az egész életben. Ha elfogadja, tizedes, hogy a hitében is csak hinni tud, akkor rájön, hogy a hite nem valós, csak egy átmeneti állapot. Valami ilyesmit magyaráz el az egyik tábla, csak kicsit talán szebben meg pontosabban, mint ahogy most én teszem. Van egy paradoxon. Amire építkezik a táblák egyike. Kizárja a hit jelentőségét. Legalábbis abban a formában, hogy hit lenne minden. Előbbre helyezik a tudást. Méghozzá egyfajta kozmikus, átfogó tudást mindenről. Amíg van ilyen tudás és amíg léteznek erők, akár bennünk, akár máshogyan, addig kell, hogy legyen valami kozmikus törvény is arra, hogy előbb vagy utóbb minden élőlény tudni fog mindent. Egymásról, önmagáról, a mindenről. Lehetetlennek tűnik, de a táblák szerint egy élőlénynek két alapvető joga van még kétségbeesett helyzetekben is: tudni és szeretni. Tudni azt, ami van és szeretni annak, ami.

Soren idegesen tanakodott. Csak úgy cikáztak a gondolatai, tekintetét azt se tudta, hova helyezze. Coven észrevette ezt, így feltette a kérdést:

• Mi a gond, tizedes?
• Jót beszélgetünk, de egy pár gondolat átfutott a fejemen. Katonaként az életemért harcolok, az életért harcolok, az életemet adom mindenért. Nekem kellene tudnom a legjobban mindennek a jelentőségét. Ha ennyi minden van ezekben a táblákban, mit gondol, akár jó, akár rossz kezekbe kerül, mi fog történni? Mi történhet?
• Ezekről a táblákról úgy száz személy tud. Mind titoktartási nyilatkozatot írtak alá és sokan úgy vélik, semmi értelmük nincs. Ha már az értelemről van szó… Tényleg nem írja le az élet általános értelmét, de abba némileg belemegy, hogy az élet értelme mindenki számára relatíve mást jelent, mert nem vagyunk egymás helyében. Hogy a táblákból idézzek: „mindenkit más pillanat mozgat”.

Soren gondolkozott.

• Mi ennek a kifejtése?
• Ez az a rész, amit a legnehezebb megmagyarázni az egészben.
• Miért?
• Mert kiakasztó tud lenni. Kiábrándító. Az előbb említett tudást cáfolja valamelyest. Elmagyarázom. Mindenkiben más motivációk hoznak tetteket. Maga is tudhat arról, amiről én, de magát nem mozgatja meg az, ami engem. Magán áthalad a gondolat, míg én meg tudok valami olyat, ami miatt én viszont cselekszem, döntök. Ez az idő, bizonyos tekintetben. A táblák szerint mindenkivel minden megtörténik tulajdonképpen, csak nem ugyanabban a sorrendben és nem mindegy, hogy külső szemlélőként éli meg azt, amit valaki más belsőként. Magával is megtörténhet az, ami velem, csak nem mindegy, hogy mi a sorrend. Ezért vagyunk annyira különbözőek. A történések sorrendje formálja többek között az egyéniségünket.
• Illetve az, hogy én nem feltétlen élem meg úgy azt, amit maga, csak látom. De ha nem élem meg, nem teszem meg azt, hogyan is érthetném meg? – kérdezte Soren tizedes.
• Elképzelem. Beleélem magam mások helyébe. De amikor döntést hozhatnék, hogy cselekszem, rájövök, hogy én is ott vagyok és mindig van egy gondolat a fejemben, hogy én ki vagyok és hogy mások kik. Amelyik gondolat az erősebb, amelyik gondolat vagyok én, aszerint cselekszem. Ez határozza meg, hogy kik vagyunk.
• Nehéz válasz, de elfogadható. Erre mondják azt, hogy az, hogy mi szeretnék lenni, csak egy szubjektív gondolat. – állapította meg Soren.
• Valahogy így. Mindenkinek van egy képe önmagáról vagy… inkább képei. Ez is bonyolult. Mert néha meg olyanok vagyunk, részben, mint mások. Bár, szerintem erre sokan rájöhettek már, a táblák nélkül is. De ahogy azokban is benne van, az egész más megvilágításba helyezi a dolgokat.
• Rengeteg bajt okozhatnak ezek a táblák. Azt se tudja senki, hogy eddig mennyi bajt okoztak. – aggódott Soren tizedes.
• Én inkább a megoldásokat látom ebben. Amennyit tudok ezekről a táblákról, a népességet tudnánk szabályozni egészségesebb mértékben, az értelmes fajok élnének csak a kozmoszban, annyi bolygón laknánk csak, amennyit fel tudunk térképezni…
• Miért kellene térkép a végtelenről? Ezt már megbeszéltük.
• A táblákban szó van egy kozmikus lakhatósági zónáról. Őrültségnek hangzik, tudom. Olyan, mintha univerzális börtönbe zárnánk mindenkit, de arról lenne szó, hogy a létezésnek egy óriási helye lenne csak, ahol minden értelmes élőlény egy zónában lakna. Néhány ezer, néhány millió, talán néhány milliárd bolygóval. Vannak számítások is erre. Elég kezdetlegesek ugyan, de hogy hányan élhetnének egy bolygón. Például hány város lehetne, megfelelő földrajzi viszonyok mellett.

Soren a tudományos főtisztet nézte egy ideig, majd így szólt:

• Maga úgy látom, nagyon nyugodtan kezeli a helyzetet. Én aggódom. Mit nem mondott még el a táblákról?
• Belenézne már? Az a gond, hogy sok mindent néha én is elfelejtek a táblákról, aztán később jut az eszembe. De megpróbálhatjuk. Ahogy korábban, most is kérdezhetne, úgy könnyebben tudok mesélni, ha válaszolnom kell.
• Ez a lakhatósági zóna érdekelne engem. Ez miben is segítene még?
• Többek között abban, hogy így is kiszámíthatóbb, átláthatóbb lenne minden. Kérdések mindig lesznek az életben, de ha válaszokat tudunk találni, az megnyugtatna mindenkit. Most egyelőre nem tudjuk, hány faj van igazából. Nem tudjuk a saját civilizációnk népességét sem. Nem tudjuk, hol vagyunk szétszóródva a csillagok között. Úgy el vagyunk lehet szeparálva, mintha azt se akarnánk, hogy valahogy közünk legyen egymáshoz. A táblák meglepő módon pedig erről is említést tesznek. Egyes kultúrák lehetnének kevesebb kapcsolatban másokkal, de megmaradna a kozmikus lakhatósági zóna. Mindig.
• Nem értem. Hogy történhetett meg mindez akkor? Mármint, ha az életnek a jó dolgokon kellene alapulnia, miért szabadulhatott el ennyire az összes pokol, amit el lehet képzelni? – kérdezte csodálkozva Soren tizedes.
• Ezt már elmondtam magának. Nem volt semmi tervezés. Mert azt hitték, az diktatúra lenne. Féltek előre látni dolgokat, féltek cselekedni. Féltek a jövőtől. Csak hagyták, hogy minden megtörténjen, magától. Majd valaki talán kiigazítja a hibákat vagy kezébe veszi a dolgokat. Mindig ebben reménykedtek sokan, hogy valaki majd jön. Majd eljön az a valaki. Tökéletes lesz, megfelel mindenkinek és mindennek.
• Várjunk csak. Nem akarták irányítani a dolgokat, mégis vártak valakire, aki majd mindent megtesz? Ez nem ellentmondásos?
• Voltak ilyen idők is, amikor hívők mindent egy kézben akartak látni összpontosulni. Egyszerre volt az ő hibájuk az, ami megtörtént és egyszerre volt azoké, akik féltek attól, hogy irányítsanak. Pedig annyi mindent irányítottak egyesek. Tényleg mindenbe beleszóltak és még több dologba is volt, vagyis lett volna beleszólásuk. Amikor lehetőséget kaptak erre, csak jelentéktelen dolgokkal foglalkoztak vagy terrorizálták másokat. Valahogy egyensúlyba kellett volna hozni egyes dolgokat. Akkor talán most nem tartanánk itt.

Soren tizedesnek már kezdett leragadni a szeme.

• Már nem kell sok ahhoz, hogy elaludjak. Pedig nagyon érdekes minden. Valamivel tartson ébren, kérem.
• Ahogy kéri, tizedes. Had kérdezzem meg, mennyire hisz maga a mesékben?
• Nem egészen értem a kérdést.
• Mennyire hisz abban, amit mások humbugnak tartanak? Rejtélynek, hiedelemnek, mítosznak.
• Szkeptikus vagyok még mindig, de néha azért én is tudok hinni. Néha.
• Az jó. Csak mert a táblákban vannak egyfajta mesék is.
• Miről?
• Sok mindenről. Jobb, ha felkészül arra, hogy ha egyszer elolvassa azokat, akkor ne lepődjön meg. Fontos, hogy tudja, hogy a kozmosz népességének végesnek kellene lennie. Fontos, hogy tudja, hogy a kozmosz egyszer talán olyan lesz formájában, amilyennek lennie kellene. Egy lakhatósági zónában osztozkodik minden élőlény. Kevés faj. Ez sok mindent megoldana. De jobb, ha tudja, hogy a táblák annyit tudnak mesélni elképesztő dolgokról. Már nem az én tisztem elmondani azt magának. Amikor készen áll, olvasson! Olvasson hangosan, hogy én is halljam. Ha kérdése támad, megpróbálok válaszolni magának. Talán én is kérdezek. Akkor pedig maga próbál válaszolni. Készen áll?
• Akkor bekapcsolom a táblákat.

Coven odasétált a táblákhoz. Egymás után vizsgálgatott meg néhányat azok közül. Jól tudta, a kapcsológombok mindegyiken azonosak voltak. Bekapcsolta az összest. Mindegyiknek volt témája, ami meg is jelent a képernyőjükön: népesség, kozmikus térkép, fejlődésskála, öntudatos fajok és így tovább.

Coven a tizedesre nézett, majd így szólt:

• Olvasson!

A tizedes odament a táblákhoz. Kezébe vette az egyiket. Helyet foglalt. Hamarosan már olvasott is, hangosan. Coven tudományos főtiszt kényelmesen elhelyezkedett és hallgatott. Sokáig tett így. Soren azt se tudta eldönteni, mit gondolhat néha Coven, de attól még olvasott. Órák múltán törte csak meg a csendet a tudományos főtiszt, egy kérdéssel:

• Miért tartunk itt, ha ezt tudni lehetett?

A tudományos főtiszt ezután nem szólalt meg. Soren kérdezett:

• Folytassam?
• Igen!

Soren folytatta az olvasást. A nap végére be is fejezte az olvasást. Coven tudományos főtiszt nem nagyon akart megszólalni. Próbálta őt szóra bírni Soren tizedes, de nem sikerült neki, egy ideig legalábbis nem. Amikor megszólalt, akkor is csak annyit mondogatott leginkább, annak adott hangot, hogy nem érti, miért tartanak itt, hiszen ennek nem így kellene lennie. Soren próbálta őt nyugtatni:

• A táblák bizonyítékok. Arra, hogy van még esély.
• De a táblák hiányosak! Nincs bennük válasz olyan dolgokra, amik fontosak lennének. A kozmikus népességről csak elképzelések vannak, a fejlődést csak felvázolja és még ezer olyan pont van, ami nem biztos. Talán jobb is, hogy nem sikerült semmi.
• Még nem késő.

Coven gondolkodott.

• Ha maga mondja. Bár azt jobb, ha tudja, hogy elég erős kétségeim vannak ezek után. Nem tudom, miért, de úgy vélem, hogy ezek után jobb lenne nem a hadsereg kezébe adni a dolgokat. Volt már valaha ilyen megérzése?
• Követtem is azokat.
• Nagyon jó. Csak mert pontosan ugyanezt fogjuk tenni. Kinézünk egy bolygót, elmegyünk oda és biztonságba helyezzük a táblákat.
• Melyik bolygóra?
• Az Artemis IV-re. Van ott egy elhagyatott kutatóállomás. Csak én tudok róla. Illetve most már maga is. Mindenki, aki régen tudott róla, az halott. Az Artemis IV-en biztonságban lesznek a táblák. Merem remélni legalábbis.
• Utána mihez kezdünk?
• Ezt megvitatjuk később.